... egészen addig, míg az első gyermekem napvilágot nem látott. Aztán a második megint újat mutatott. Olyan dolgai voltak, amik az elsőszülőttnek nem. Mondják, a testvérek sem egyformák és ez így van rendjén. Még tervezünk egy kistestvért, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ő majd milyen lesz. 

A kedvencem mindenesetre az, amikor a gyermektelen ismerősök kiselőadást tartanak arról, hogyan is kellene nekem a gyermekeimet nevelni. Sokszor csak hümmögök és mosolygok magamban, majd megtapasztalják, hogy az elmélet szöges ellentétben van a gyakorlattal és az a módszer, ami az egyiknél bevált a kistesónál sem feltétlen működik. Pár alkalommal előfordult, hogy nem bírtam tovább cérnával és az aktuális önhitt beszélgetőpartneremnek megjegyeztem: szerencsére nem neki kell elviselnie az én rossz nevelésem következményeit. Ezzel el is vágtam a téma további boncolgatását.

Csak egy kiragadott példa; bizony a gyerekek előtti időkben (gy.e.i.) én azt gondoltam, hogy milyen gáz már, ha a porontyok mesét néznek evés közben. Nálunk a Nagy nem igényelte, amikor ettünk, szépen nyitotta a szájacskáját, mint egy éhes kis fióka. A Kicsi viszont enni sem ér(t) rá. Ha nem kötöm le a figyelmét, akkor elmászkál én meg mászhatok utána az étellel. Viszont azt szerettem volna, ha szépen az asztalnál tanul meg enni; hogy együtt eszünk, nem pedig elszaladgálunk. Mostanra már nincs szükség mindig a mesére. És én is megtanultam, nem szabad mások felett ítélkezni.

Ez a blog az én személyes naplóm és feljegyzéseim. Anyaságom bukdácsolásai, sikerei és kudarcai. Külföldön élünk, a gyerekek is itt születtek (5 és 2 évesek) és még egy pár évet maradunk. 

A kommentelés nyitott, de ha csak okoskodsz és kioktatsz, arra nem vagyok kíváncsi, arra sem, hogy szerinted mit kellene jobban, másként csinálnom. Viszont az mindig is érdekelni fog, Veled mi a helyzet, Neked hogyan sikerül az anyaság, apaság, hogyan éled meg.

Az anyaságnak is több útja van, az egyetlen egységes dogma, hogy szeresd a gyermekeid, de az sem baj, ha időnként az idegeidre mennek. Ettől még nem fogod kevésbé szeretni őket. Hiszen emberek vagyunk, nem pedig gépek, akik mindig és minden körülmények között a tökéletes anya bőrébe bújnak. (Ők az én olvasatomban egyébként is a mártír kategóriába tartoznak)